2013. október 20., vasárnap

Samu-szan, Kata-szan és Ili-szan Japánban

Egy hetet Ingridékkel töltöttünk Szapporóban, a Tanuki kodzsi bevásárló utca végén. (Előre is elnézést a japán nevek helyesírásáért, úgy tudom kiejtés szerint kellene írni.)Az utca névadója tanuki, a  nyestkutya, akinek hatalmas heréi vannak. Több alakban is feltűnik az utcában, bolt emblémája, szentély, és persze a bevásárló utca jelképe. A szentélyben lehet anyagi és egyéb szerencséért folyamodni, melynek a jelképe a tanuki heréje. Egy cikk szerint az aranyművesek terjesztették el ezt a hiedelmet, melynek az az alapja, hogy a tanuki herebőrében formázták az aranyat vékony lappá, mivel nagyon rugalmas. Az utca visszanyúlik egészen a mostani Szapporó kialakításáig, 140 éves. Hasonló korú épület még az óratorony, ami a jelenlegi egyetem ősének volt a székhelye.

Ime néhány tanuki illetve Samu és Tekla:
A tanuki  sinto szentélye

Manga tanuki



Természetesen mindenki talál valamit ebben az utcában, kinai turisták, köhögő látogatók, matcha tea rajongók, szerencsejátékosok.
Egy a rengeteg "pacsinkó"-ból, ahol  tömegek játékgépeznek fiataltól az öregig.

Gyógyszertár. Az elefánt Satoko- csan, akit és testvérét az 1960-as évek óta használnak
a gyógyszerárak kabala figurájaként, mivel az elefántok sokáig élnek. Kaptunk gumi ujjbábot belőlük.

Ponpoku,Shamps-Elysées 7st, zöldséges

Orosz bár

Régiségbolt

Olyan sok turistalátványosságot nem látunk, de azt hiszem nekünk minden az volt. Mint a metró is, ahol nem bízzák a véletlenre ki hova lép - talán látszanak a peronról nyiló ajtók:

De a legtöbb utas vigyázz magára és az egészségére:




Voltunk az Isija csokigyárban, ami egy eklektikus múzeum és mesevilág egyszerre. A tulajdonos a csokigyár  vagy inkább csokis ostya gyár mellett egy focicsapat és pálya tulajdonosa is, illetve szinte mindent gyűjt amit lehetséges: csokipapírt, játékot, gramofont. Minden szempontból tömény fúleg az épület aminek a nagzrésze grandiózus máretben épólt Fachwerk, de az udvaron vannak mini fachwerk kunyhók  gyereknek. Egy minivasút is van, mini fasorral és mini alagúttal. De a totál giccs az a teljes úránkánt látható Gesamtkinstwerk a zenélő, szobros óratoronnyal és a levegőben szálló szappanbuborékokkal.


A híres szapporoi fehér csokis ostya szalagja mellett



Stilszerűen focilabdában a gyerekmenü a lelátón

Földalatti parkoló bejárata

A minivasút melletti mézeskalácsház
Azért még egy másik turista látványossághoz is eljutottunk a Moiwa -jamára, ami nagyon izgi volt a gyerekeknek, mivel ez két drótkötélpályás kabinos felvonó, meg nekünk is, mert gyönyörű kilátás nyílik a városra és az azt körülölelő hegyekre. Kata kapott is egy kabalafigurát, amit  a helyi mókusról mintáztak.
Kazui is velünk volt - 10 évvel ezelőtt az ERzsébet kilátóhoz mentünk együtt


A stilizált helyi mókus

Rohangálás a kilátó tetején



De amire szerencsére jutott mód is idő is, az a helyi ételek kipróbálása, de sajnos nem mindig jutott eszembe fotózni. Nagyon fínom volt a szapporoi rámen leves, a szapporoi curry leves, a nyers halételek összefoglalva vagy szasimi, a rántott zöldség vagy rák, a tempura, a bento, a hidegen szállítható ételek összefoglaló neve, és az udon, vagy vastag spagettitésztás leves. 
Panoktikum az étteremnél


A híres szapporoi curry soup és rajongója, Tekla

Udon, amit sajnos csak megkóstolni tudtam


Bentos dobozok és Tororo állatkák Kazuival
A városkép nagyon érdekes volt, mert sok helyen egymás mellett állnak még a régi Szapporó faházai és a mostani magasházak. Ime néhány példa:





Még rengeteg érdekes és számunkra idegen dologról írhatnék, de a kedvencem Ingridék WC-je volt, ami nagyszerű átmenet lehetne a jelenlegi és a teljesen öko WC között, bárhol be lehetne szerelni. Bár Ausztráliában meg túl sok hely van, így az ehhez hasonló helytakarékos ötletek nem elterjedtek, bár a víztakarékosság talán ezt előbb utóbb felülírja.

Még egyszer nagyon köszi Ingrid, Tekla és Rabán, hogy egy héten át elviseltetek, remélem, majd ha elegetek van a télből, jöttök hozzánk. Az egyik legaranyosabb studiófotó:






2013. szeptember 30., hétfő

Brisbane-i Falk Miksa utca

Nincs messze tőlünk Wooloongabba városrész, ahol egy mini antik utca található. Logan Road eleje, tele örökséglistás házakkal, éttermekkel, kávézókkal. Van egy-két dizájn bolt is, sajnos nem minden antik bolt volt nyitva, de így is jó élmény volt. Egy orosz származású hegedűkészítő műhelye teszi teljessé az időutazást.









2013. szeptember 25., szerda

Kacagó lakótársak

A hagjukat már többször is hallottuk, de most láttuk is végre őket: három kookabura költözött a kertünkbe, főleg vadászni, mivel a fű - vagy inkább gyom - elég magas. Ezek a gyomok sok rovart vonzanak, rengeteg a pillangó, és ezek szerint más kookabura eledel is élvezi ezt.




Story Bridge

Már megint több mint egy hónap eltelt azóta, hogy írtam, aminek számos oka volt, de alapvetően az, hogy elromlott a Kodak gépem. Megjavítatni már nem lehet, mert a Kodak ezzel már nem foglalkozik, így inkább újat vettem és most alaposan utána jártam mit veszek. Végül egy Fujitsu lett, eddig jól működött szerintem, döntsétek el ti is.
Renteg téma van, amit szívesen megörökítettem volna korábban, és az egyik a Story Bridge. Több híd is található Brisbane-ben , ami a 20. század első felében épült, és a Story ezek között is ikonikus, központi helye miatt is, a queenslandi örökséglista része.  A híd Kangaroo Pointot köti össze Fortitude Valley-val,  a déli kerületeket az északival. Ahol lakunk, Fairfieldtől kb. negyed óra autóval.



Az acél és beton konzolokon álló hídat 1935 és 1940 között emelték. Már 1926-ban felmerült a híd terve ezen a helyen, de elhalasztották egy másik helyen épülő híd miatt. Egy törvényjavaslat megváltoztatása utat nyitott a híd építése előtt, ami nem forgalomkönnyítési tervvel épült eleinte, hanem munkahelyteremtési célzattal. Ugyanerre az időszakra esnek hasonló beruházások,  a queenslandi "New Deal",  a gátépítés a Stanley folyón vagy a queenslandi egyetem kampusza St Lucia-n.






Dr JCC Bradfield-et bízták meg mint konzulens építészt, a Sydney Harbour Bridge tervezőjét 1934 januárjában , aki JA Holt-ot választotta tervezőként. Az 1930-ban felépült montreali öbölhíd volt a minta, de Bradfield hangsúlyozta, hogy a szürke acél harmonizál Brisbane természetes látképével (?). A Story híd máig a legnagyobb acélhíd Ausztráliában, amit alapvetően -95%-ban -ausztrál alapanyagokból építettek.

Amikor 1940-ben befejeződött a híd építése, végül JD Story-ról kapta a nevét, aki a Közmunkák Biztosa és a Híd Tanács tagja volt. Eleinte híddíjjal lehetett használni, majd 1947-től Brisbane város önkormányzat tulajdona lett a híd, használati díj nélkül, mert addigra visszatérítette a befektetést.
Ma egy nagyon menő környék lett, igazi metropolisz hangulata van a hid alatti épületekkel. Van egy kis játszótér is a híd mellett, stílszerűen egy gőzhajót imitálva. A hídat egy kaland klub keretében meg lehet mászni, illetve a kevésbé merészek az acélhuzalok között tehetnek sétát.