Ez nem egy hagyományos kiállítás, ahol megcsodáljuk az ősi tudást ápoló művészeket, és ezzel el is távolítjuk a mindennapi életből a jelenséget, lefokozzuk matyóhímzéssé - ha egy kicsit sántít is a hasonlat. A kiállítás címe vállaltan mutatja annak politikai-érzelmi-társadalmi aktualitását. I still call Australia home Peter Allen szerzeménye, egy ausztrál dalszerzőé, a külföldön élő ausztrálok hazavágyódását fogalmazta meg ebben a dalában. Quantas, az ausztrál légitársaság TV reklámjában használja ezt a dalt több éve, a legutóbbi változat már PC, az első versszak Torres Straites Island helyi nyelvén hangzik el. Sokan szeretik ezt a dalt, új himnusznak akarják, nekem egy kicsit túl-túl-túl, na de én a posztkommunista Magyarországról jövök, fanyalgással tudom csak a patriótizmust szemlélni. De a kedvencem mégis a fiatal Hugh Jackman, aki a Peter Allen-ről készült musicalben (The Boy from Oz) magát Allent játssza - és a hangja sem rossz. (Liza Minelli volt Allen felesége mielőtt coming out-olt, ezért tűnik fel a musical-ben.)
Szóval röviden innen jön a kiállítás címe, aminek az alcímével kapja meg masszív politikai jelentését: Ausztrália, amiről fehér elszármazottak (expat-ok) nosztalgiáznak, a "feketék" otthona ugyanúgy, vagy inkább sőt. .
Három központi témát jár kör be a kiállítás: My history - a történelem aboriginal szemmel, My life - válaszok a mindennapi tapasztalatokra és politikára, My country - a hellyel való kapcsolat bemutatása.
A My life részben az első terem a rendőri őrízetben elhunyt áldozatoknak van szentelve. Sok aboriginal származású fogva tartott és elítélt halt meg ausztrál rendőrörsön, börtönökben, így 1991-ben egy viszgálóbizottségott neveztek ki. Egy közelmúltban (2004) történt esettel foglalkozik több munka is, az úgynevezett Palm Island-i zavargásokkal, amit egy rendőri őrízetben tartott halála váltott ki.
Peter Hookey: Blood on the wattle, blood on the palm (2006)
Hookey több művében is kenguruknak ábrázolja az aboriginalokat,
a címben szereplő akác pedig Ausztrália egyik szimbóluma.
Több mű is reflektál Kevin Rudd miniszterelnök 2008-as bocsánatkérésére, melyben bocsánatot kér azokért a" törvényekért és politikáért, ami szenvedést, veszteséget és gyászt okoztak" az aboriginal ausztráloknak , különös tekintettel azokra a tízezrekre, akiket elszakítottak családjuktól az asszimiláló politika nevében. A Stolen Generation, az ellopott nemzedék, azok a gyerekek, akiket fehér nevelőcsaládokhoz, illetve korábban missziókhoz küldtek civilizálódni, "kifehéríteni". 1909 és az 1969 között folyt ez a gyakorlat, néhol a hetvenes években is. Rudd anyagi kompenzációt is elérhetővé tett számukra.
Bindi Cole : I forgive you
Bindi Cole az áldozat oldaláról közelíti meg a bocsénatkérést,
ami aktív gyógyulást és a múlt ekkénti elengedését jelenti.
Tony Gilbert: Sorry
Ez a reflexió a bocsánatkérés hatásosságát kéri számon a visszafelé elhelyezett betűkkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése