Játszóterek II.

Akkor legyen egy kis könnyed, kedves téma is: vasárnap elmentünk a tengerpartra, Schorncliffe-re, ahol már többször is voltunk. Gyönyörű idő volt, így vittünk barbecue kolbászt magunkkal, és élveztük a tenger és a helyi (Moora park) játszótér örömeit.

A barbecue rész sok asztallal, több grillezővel

 Többféle mászókunyhó benti tevékenységfalakkal

Austrál állatokkal diszített oszlopok

Dombon kialakitott akadálypálya

Kisebbeknek homok - Kata is beéri ennyivel

"Még mindig az otthonom, Ausztrália" II.

A művek, amiket választottam, azon túl hogy jónak tartom őket, megfelelnek annak a kritériumnak, hogy nincsenek üveg mögött, így sajnos a fotók kimaradtak a kiállítási helyzetjelentésből. Sajnos még így sem minden kép olyan amilyen lehetne, mert a fényképezőgépemet meg kell javítattni - remélem hamarosan találok egy Kodak szervízt. Elég a  magyarázkodásból úgyhogy folyt. köv a My life szakaszából a kiállításnak:

Jack Bekk, Craig Cometa, David Marpoodin, Gary Namponan:Ku’(Camp dogs)

Észak Queensland-ben él Arunkun nép/nemzetség akika az aboriginal lakóhelyeken falkákban élő kutyákat hívják így. A návválasztás azt is jelenti, hogy mivel ezek a kutyák senkihey sem tartoznak, így mindenki a magáénak lrzi őket, és a kulönböző nemzetságekhez tartozó művészek együtt dolgozhatnak.

Ron Hurley: Gilbert bowled  Bradman (1989) 

Eddie Gilbert volt Queensland első aboriginal gyors krikett dobója, aki 1931-ben játszott Donald Bradman, az akkor már legendás legjobb ütő játékossal. Erre a meccsre emlékezik vissza a festményén Hurley, és a két tehetséges játékos eltérő karrierjére. Bradman mint minden idők legjobb ütő játékosa van számon tartva, míg Gilbert 1931-ben visszavonult, mert nem volt jó állapotban, és alkoholizmus, mentális problémák miatt egy elmegyógyintézetben hunyt el. Gilbert egy volt az "Elveszett Generáció"-ból, aki 3 évesen egy tanyára került, fehér családhoz. Nem volt egyedül derékbatört életével, valós hátország nélkül, sehova sem tartozóként.

Richard Bell: Scratch an Aussie (2008) 

Richard Bell mindig olyan témákat feszeget műveivel, ami tabunak számít a jelenlegi társadalomban, ahogy a jelenlegi videó  az ausztrál társadalomban élő látens rasszizmussal foglalkozik. Gary Foley, aboriginal mozgalmár, egyik alapítója az Aboriginal Sátor Parlamentnek Canberrában (1972), aki mint Freud beszélget "árja" ausztrál fiatalokkal. Elhangzanak aboriginal viccek, asszociációk, de elég laza a hangulat, nem nyomja le a viccek rasszizmusa sem. Ugyan a cigányság eredete más Magyarországon, jelenlegi helyzetük az aboriginalokhoz hasonló társadalmi szempontból illetve ők is a rasszizmus fő célpontjai, de ilyen viccparádéhoz nem tudom mikor jutunk el.

My Country rész elég sok hagyományos technikát vonultatott fel - ami annyira valljuk be nem izgatott fel - , és a falon pedig nehezen reprodukálható - egy folyosószerű kiállítótérben -  patchwork volt több munkából, így ebből a részből csak egy szerepel, íme:

Megan Cope: Fluid Terrain (2012) 

Cope 1940-es években készült katonai térképen helyezte el a ma már eltűnt aboriginal helyneveket, amivel Brisbane aboriginal örökségét mutatja meg. A címben szereplő folyékonyság arra utal,  hogy Cope  a tengerszint alá helyezett egyes területeket, amit elönthet a víz ha megemelkedik a vízszint, így az hogy mi látszik a térképen vagy milyen név szerepel folyamatos mozgásban van, nem állandó, nem befolyásolható, akárcsak az aboriginal és európai nevek eltűnése vagy megjelenése.

Számomra a legizgalmasabb a  My history rész volt, mert nagyon tanulságos volt látni az egyes művészek önreflexióját, saját családjáról, múltjáról, és mit tett ebbúl láthatóvá. Nem minden mű személyes , de minden művész aboriginal származású, így egy általános jelenség megállapítása is saját élménnyé válhat.

Vernon Ah Kee: neither pride nor courage (2006) 

Norman Tindale  antropológus bejárta 1938-39-ben Ausztráliát, hogy feltérképezze az addig csak vándorlóként elkönyvelt aboriginalok nemzetségeit és nyelveit. Az ebből készült könyv ma is kiindulópont, noha vitatott sok szempontból, különösen történetfilozófiai szempontból - a fehér ember által írt fekete történet, aki a meginterjúvolt alanyok elmondására tudott csak hagyatkozni. Vándorlásain készített portrékat a művész nagyszüleiről is, aki az antroplógiai fotók mellé berakta a  fiáét - a negyedik generációt.

Rosi Ware: Torres Strait at War (2011), Sea of plenty (2011), Shipwrecks (2011) 

Rosi Ware egy Torres Strait szigeteki textiltervező, aki autodidaktaként fejlesztette hobbiját művészetté.Kétrétegűen használja a textilt, ahol egyrészt megjelenik a repetítiv képregény szerű illusztráció és a felette megjelenő motívum. Így  a Torres Strait at War, ahol a férfiak Ausztrália oldalán harcoltak és a nők voltak otthon, így a táncoló férfiak egy vágyálomként jelennek meg, vagy a Shipwrecks  című dízájn, ahol a hajók és öblök képei felett úszik egy fejvadász portréja.

Dianne Jones: Jones' s picnic (2001)

Dianne Jones saját aboriginal családját helyezte el John Glover: Aborigines dancing at Brighton, Tasmania, 1835. festményének tájában. James Cook és a többi gyarmatosító is a terra nullius elvét foganatosította Ausztrália gyarmatosítása során.  "Terra nullius"  azt jelenti, hogy a föld nem tartozik senkihez, így az aboriginal-ok nem alkalmazhatták saját jogrendszerüket a területeiken, nem adhatták el a földet,. Ez felfogás a korabeli tájképeken is megfigyelhető, ahol a táj általában nagy és kietlen, vagy a helyiek barbár szinten élnek. A terra nullius elve 1992-ben a Mabo ügy vitatta először, aminek a következményeként bizonyos területeket vissza tudtak igényelni az őslakosok.

Archie Moore: On a Mission from God (2012)

A művész egykor létező keresztény missziók templomait készítette el miniatűr formában a Biblia bizonyos könyveiből. A Lost Generation  nem minden esetben került fehér nevelőcsaládhoz, gyakran egy misszión éltek, ahol oktatásban részesítették az aboriginal gyerekeket, illetve dolgozniuk kellett. Ez nem minden esetben volt idilli, erre utal a Moore által választott bibliai idézet: Lk 12: 47: És a mely szolga tudta az õ urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg. A missziók gyakorlatára illetve az átnevelés ideológiai hátterére sok infot ad a Rabbitproof Fence  (2002) cimű film. Törvényi háttere a Félvér törvény (Half-cast act) 1886-ból, ami elszakította a félvér és aboriginal gyerekeket és az volt a cél, hogy a fehérekkel való keveredés során eltűnne az aboriginal vér.

Christopher Pease: Minan Boodjar - Surveying King George Sound 

(after Louis de Sainson "Le havre aux Huitres dans le Port du Roi George 1833)

Christopher Pease francia és Nyoongar ősei (eddig nem említettem egyik művésznél sem, de minden aboriginal egy nemzetséghez tartozik, nem csak úgy általában aboriginalok, ez a megkülönböztetés a tisztelet jele, ahogy mi sem csak kelet-európaiaik vagyunk)  lehetőséget adtak számára, hogy kétfajta örökségét felfedezze. Legtöbb művében 19. századi, Ausztráliát ábrázoló festményeket alkalmaz, mint a fentebbi esetben is, ahol a gyantakeret és Lewis Carroll Fehér Nyúla egészíti azt ki. Pease több munkájában is felhasználja a fehér nyúlat, mint az angol gyarmatosítás jelképét. Az egyik első nem honos állat volt, amit bevezettek és azóta is átkozzák a napot. (ld. Nyulak szigete bejegyzés)

Genevieve Grieves: Picturing the old people (2006-7)  

Grieves egy ösztöndíj keretében dolgozta fel a melbourne-i State Library of Victoria 19. századi aboriginal fényképgyűjteményét. Itt találkozott először ezekkel az antropológiailag beállított képekkel, amiből a mű ötlete alakult. Aboriginal leszármazottakat kért meg, hogy játsszák el a jeleneteket, illetve a hiányzó fehér embert, a rendezőt is látjuk az egyes videók hátterében elvonulni, vagy eljátsszva a kívánt jelenetet.

Fiona Foley: Black velvet (1996)

 Az aboriginal mindennapokban használatos növényi rostokból szőtt táska az alapja Foley művének, melyet a cím és a vulva ősi szimbúluma tesz többértelművé. A fehér telepesek hívták az aboriginal nőket "fekete bársony"-nak és a táskával együtt utal a nők tárgyként való használatára.

"Még mindig az otthonom, a hazám: Ausztrália" I.

A Queensland-i Modern Művészeti Galéria (QAGOMA) egy nagyon izgalmas kiállításnak ad otthont egészen októberig. My Country, I still call Australia home. Contemporary Art from Black Australia reveláció volt sok szempontból. Eddig, néhány kivételtől eltekintve, az aboriginal művészet számomra a pontfestészet volt és roppant unalmasnak tűnt. Ez a kiállítás egy új oldalát mutatja meg annak mi az aboriginal művészet - no és persze ki is számít "feketének" Ausztráliában, ami szintén egy tág fogalom.

Ez nem egy hagyományos kiállítás, ahol megcsodáljuk  az ősi tudást ápoló művészeket, és ezzel el is távolítjuk a mindennapi életből a jelenséget, lefokozzuk matyóhímzéssé - ha egy kicsit sántít is a hasonlat. A kiállítás címe vállaltan mutatja annak politikai-érzelmi-társadalmi aktualitását. I still call Australia  home Peter Allen szerzeménye, egy ausztrál dalszerzőé,  a külföldön élő ausztrálok hazavágyódását fogalmazta meg ebben a dalában. Quantas, az ausztrál légitársaság TV reklámjában használja ezt a dalt több éve, a legutóbbi változat már PC, az első versszak Torres Straites Island helyi nyelvén hangzik el. Sokan szeretik ezt a dalt, új himnusznak akarják, nekem egy kicsit túl-túl-túl, na de én a posztkommunista Magyarországról jövök, fanyalgással tudom csak a patriótizmust szemlélni. De a kedvencem mégis a fiatal Hugh Jackman, aki a  Peter Allen-ről készült musicalben (The Boy from Oz) magát Allent játssza - és a hangja sem rossz. (Liza Minelli volt Allen felesége mielőtt coming out-olt, ezért tűnik fel a musical-ben.)

Szóval röviden innen jön a kiállítás címe, aminek az alcímével kapja meg masszív politikai jelentését: Ausztrália, amiről fehér elszármazottak  (expat-ok) nosztalgiáznak, a "feketék" otthona ugyanúgy, vagy inkább sőt. .

Három központi témát jár kör be a kiállítás: My history - a történelem aboriginal szemmel, My life - válaszok a mindennapi tapasztalatokra és politikára, My country - a hellyel való kapcsolat bemutatása.

A My life részben az első terem a rendőri őrízetben elhunyt  áldozatoknak van szentelve. Sok aboriginal származású fogva tartott és elítélt halt meg ausztrál rendőrörsön, börtönökben, így 1991-ben egy viszgálóbizottségott neveztek ki. Egy közelmúltban (2004) történt esettel foglalkozik több munka is, az úgynevezett Palm Island-i zavargásokkal, amit egy rendőri őrízetben tartott halála váltott ki.

Peter Hookey:  Blood on the wattle, blood on the palm (2006)

Hookey több művében is kenguruknak ábrázolja az aboriginalokat, 

a címben szereplő akác pedig Ausztrália egyik  szimbóluma.

Több mű is reflektál Kevin Rudd miniszterelnök 2008-as bocsánatkérésére, melyben bocsánatot kér azokért a" törvényekért és politikáért, ami szenvedést,  veszteséget és gyászt okoztak"  az aboriginal ausztráloknak , különös tekintettel azokra a tízezrekre, akiket elszakítottak családjuktól az asszimiláló politika nevében. A Stolen Generation, az ellopott nemzedék, azok a gyerekek, akiket fehér nevelőcsaládokhoz, illetve korábban missziókhoz küldtek civilizálódni, "kifehéríteni". 1909 és az 1969 között folyt ez a gyakorlat, néhol a hetvenes években is. Rudd anyagi kompenzációt is elérhetővé tett számukra.

Bindi Cole : I forgive you 

Bindi Cole az áldozat oldaláról közelíti meg a bocsénatkérést,

ami aktív gyógyulást és a múlt ekkénti elengedését jelenti.

Tony Gilbert: Sorry

Ez a reflexió a bocsánatkérés hatásosságát kéri számon a visszafelé elhelyezett betűkkel.

Queenslander, az ausztrál "lábasház"

Brisbane Queensland, a Napfényes Állam (Sunshine State) fővárosa. A Napnak még most télen is lehet érezni az erejét, tartok tőle , hogy hiába szeretem a meleget, néha talán túl sok lesz belőle. De előre panaszkodni nem szoktam, kivárjuk mi lesz. A helyiek már a 19. század óta küzdenek a meleg ellen, aminek egyik máig élő pédája a "queenslander". Így hívják a Queensland-re jellemző építkezést, ami nem építészeti stílust, inkább építészeti megoldást jelent. Az ilyen típusú lakóház cölöpökön áll, másik elnevezése a "high-stump house" erre utal.
Sok elmélet van az épülettípus kialakulásáról, ami 19. század utolsó évtizedeiben jelent meg. (Azért ez nem jelent olyan sok időt az első queenslandi telepesek megjelenése után, mivel a Moreton öbölt, csak 1839-ben nyitottak meg szabad betelepülésre, addig fegyenctelep volt.)Először az alacsonyabb tengerparti, folyóparti területeken jelent meg, és több gyakorlati ok magyarázza a cölöpök használatát. Egyrészt védte a házat az áradástól, másrészt a mezőgazdasági gépek és egyéb gépek, járművek is fedél alatt voltak. Más előnyei használat közben derültek ki: a cölöpök fémfejben végződése elriasztotta a termeszeket illetve hamar fel lehetett fedezni a kezdődő fészkeket. A szúnyogok ellen is védenek a cölöpök, akik a földközeli posványban tanyáznak. Egy kevésbé esztétikus, de annál praktikusabb szempont az utolsó, a házat könnyen át lehet költöztetni, vagy ki lehet bővíteni a cölöpök meghosszabbításával. Az utolsó pedig, az hogy a levegő ház körüli ventilációját is segíti, ami nagy melegben nagyszerű lehet ü ezt szolgálja a második nappaliként funkcionáló veranda, sok háznak ott van a kinti kanapéja, vagy az étkezője.
Sajnos mi nem ilyen házban lakunk, de néztünk egy ilyet. Ime néhány helyi gyűjtés :

Ennek a háznak szép kétkaros pihenős lépcsője van, így nem olyan meredek

 Jellegzetes  a díszítő farostély

Ezt a házat éppen bővítik

Ez a ház teljesen új, ugyanis az utca ahol lakunk félig víz alatt volt a két évvel ezelőtti áradás idején.

Garázs, fűnyíró-tartó és ruhaszárító az alagsor 

forrás: Brisbane Sketchbook (Peter Newell - Ink White, 1967)