Diplomaosztó angolosan

Leigh-nek köszönhetően részt vehettem a melbourne-i egyetem diplomaosztóján. A diplomaosztót itt graduation-nak nevezik, mivel ezután az időpont után hivatalosan is Bachelor, Master vagy Doctor of Philosophy-nak számít. A Wikipedia szerint még sok egyéb neve van ennek az eseménynek: commencement (avatási nap), convocation(gyűlés) or invocation (az istenek segítségül hívása :). A közönség kapott egy kis füzetet amelyben az esemény története, az egyetem címere mellett olvasható a színpadra hívási sorrendben a végzősök neve. A majdnem két óráig tartó ünnepély alatt igy az unatkozó családtagok ismeretlen fiatalokat azomosíthatnak be név szerint.



A melbourne-i egyetem az középkori egyetemek hagyományait követi. Az akadémiai ruha (academic dress) is erre a viszonyra utal, mivel szerzetesi, papu ruhából alakult ki az a köpeny, amit ma miniruha felett viseltek a bölcsészlányok. Az angol, cambridge-i, oxfordi hagyományokat követik minimális változtatásokkal Melbourne-ben. A Melbourne University-n 1855-ben kezdődött meg az oktatás, akkor még csak 16 tanulóval, amiből 4 végzett. A mai ünnepély egy volt a sok közül ahol több mint 150 végzős nevét mondta el a kancellár (chancellor=rektor ha jól értelmezem).



Az egész ünnepély az egyetem vezetőinek és a végzősök ünnepélyes bevonálásval kezdődik. A menet minden résztvevője rangjának illetve végzettségének megfelelő köpenyt visel. Az átlag végzős csak egy elől nyitott fekete kapucnis köpenyt visel, és a köpeny kapucnijának a szélén levő színes csik jelzi azt hogy milyen fakultáson végzett az illető. Ez a köpeny a roba-ból alakult ki , amit a cappa clausa alatt viseltek, igy a formája egy mai poncsóra hasonlít. A végzősők között csak a Phd-sok viselnek kalapot az úgynevezett kerek Tudor sapkát. A menetben hordózza a z udvarmester az egyetem ünnepi jogarát, ami az egyetem külső hatalomtól való függetlenségét szimbolizálja. Ezek után a egy meghívott szónok hasznos tanácsokkal látja el a végzősöket - ebben az esetben azzal, hogy a pénzügyi válság és a klimaváltozás közösségért végzett munka fontosságára hívja fel a figyelmet. Majd ezek után a karok dékánjai felolvassák a kancellárnak egyenként a végzősök nevét, akik egy kézfogás keretében megkapják diplomájukat - ami tényleg középkori diploma kinézetű. (Ebben a pontban egyezik a magyar diplomaosztóval.) Ez nem teljesen igaz mert itt is volt egy felejthető kórus, aki elénekelte a Gauedamus igiturt, amit minden magyar gimnáziumot végzett ember ismer.

A helyszín az egyetem Wilson Hall-ja volt, ami 1956-ban készült el, a korábbi Wilosn Hall helyén ami a régi egyetem épületeihez hasonlóan neogótikus szílusban épült, de 1952-ben leégett. A színpad mögött látható murális műalkotás Az igazság keresése cimet viseli eléggé aufklérista szellemben.

Labour Day

Március második hétfője a Labour Day Victoria államban (nem május elseje, mert itt hamarabb ünnepelték), ami munkaszüneti napnak számít majdnem mindenhol. Az egyetemen nem, a plazaban nem. De ezt még nem tudták a 8 órás munkanapért küzdő kőművesek.
1856. április 21-én az épülő melbourne-i egyetem kőművesei felvonultak az egyetemtől a parlamentig, hogy 8 órás munkanapban egyezzenek meg a munkaadókkal - ami ez esetben az állam volt. Követelésüket elfogadták és ennek örömére május 12-én tartottak egy ünnepi felvonulást. A II. világháború után változtatták meg a dátumot - sajnos azt nem sikerült kinyomoznom miért. A szakszervezetek központi épületében ma is olvasható az emléktábla, ahol ma baloldali eseményeken lehet részt venni. Az egyetlen aktív politikus diákszervezet a baloldali,(nehéz eldönteni hogy kommunista, szocialista vagy egyéb ,az ausztrál 'pinko' szó ezt írja körül) magukat trockistának bélyegzik, az előadások szervezője. Elég sokatmondó címekkel vonzzák a közönséget: lehetséges-e a forradalom Ausztráliában , Oscar Wilde és a meleg elnyomás kezdete. Mindenesetre a Munka Napja munkával telt számomra, lehet hogy mégis el kéne mennem a következő forradalmi előadásra.

Piknik a Hanging Rock-nál

Sajnos utolsó bejegyzésem óta majdnem másfél hónap eltelt, aminek több oka is volt. Február 7-én az 1983-as tűzvész óta a legmohóbb bozóttűz pusztított a környékünkön. Istennek hála, hozzánk nem jutott el, de 20 km-re elpusztított több olyan falut ahol néhány nappal előtte kirándultunk. A biztonsági tűzek miatt még heteken át pernye lepte az autót és füstszag lepte el a környéket. Több száz ember meghalt a tűzben és még többen elvesztették mindenüket. Szerencsére múlt héten végre kitartó esőzés volt - ami itt néhány napot jelentett mindössze - de a további veszély elmúlt. A tűzre való politikai reakciók megosztották az újságírókat. A tévében a tűzvész utáni napon "szenzációs "interjút készítettek a családjukat vagy tulajdonukat elvesztett emberekkel, sokan ezt városi otthonaikból nézték. Azt nem hagyhatom említés nélkül, hogy már az első napokban több 10 millió dollárt adományoztak az emberek a bajba jutottaknak.

Túljutva ezen az időszakon újra kirándulni indultunk, Hanging Rockra, ahol egy éve már tiszteletemet tettem. Hanging Rock kb. 60 km-re fekszik tölünk északra. Woodend helység mellett helyezkedik el, és vele szemben Mt Macedon. A képződmény egy 6 millió éve bekövetkezett láva kiömlés eredménye, ami dugószerűen benn maradt a vulkán torkában és körülötte. Angolul mamelon a neve az ilyenfajta képződménynek, magyarul talán a dagadókúp fedi ezt a jelenséget. Mivel a láva magas szénsavtartalmú volt, így az esővízzel kölcsönhatásba lépve erodálódott és jellegzetes formák alakultak ki a Hanging Rock-nál. Hasonló összetételű közet csak Skandináviában van , így érthető módon solvsbergite-nek nevezik. A Hanging Rock név arra utal, hogy egy szikla mintegy fennakadt két másik között és szinte alátámasztás nélkül függ a föld felett. Több hanging rock is van, de a legnagyobbat nevezk H. R.-nek. Egyéb ennél sokkal romantikusabb elnevezései vannak a különböző szikláknak és helyeknek: Vámpír Szikla, Kalkutta Fekete Gödre, Kápolna, stb.
Népszerű kiránduló hely volt már a 19. században, majd a századforduló után lóversenypályát is kialakítottak mellette, ami még több embert vonzott ide. A legnagyobb vonzóerőt a misztikum jelenti, amit Joan Lindsay 1967-es regénye hozott meg a helynek, a Picnic at the Hanging Rock. Az ál-dokumentumregény egy magán lányiskola Valentin napi kirándulásával kezdődik 1900-ban. Sajnos, a piknik elég rosszul sikerült, mert egy tanárnő és több diák nyomtalanul eltűnnek, és csak egyiküket találják meg egy héttel később. A tragédia tovább gyűrűzik az iskolába, van aki kiugrik az ablakon, az igazgatónő a flaskához fordul. Maga a regény élvezetesen van megírva, Lindsay úgy jellemzi az alkotófolyamatot "álomban irtam. Mikor felkeltem mint egy film pergett előttem le a történet." Azóta is sokan keresik a misztikumot - én is - és tényleg nem nehéz eltévedni a sziklák között. A regényből 1975-ben Peter Weir készített egy filmet, amit kb egy éve levetített a Duna tv egy kései órán. Peter Weir ekkor még Ausztráliában dolgozott, az otthon is ismert filmjeit azonban már Hollywoodban készítette: Holt Költők Társasága, Truman Show etc. A film elég lassan építi fel a hangulatot, vagy csak úgy éjfél felé tűnt annak, mindenesetre, a pánsíp mint aláfestőzene alaposan ki lett aknázva a filmben. A tmoszférikus jelenetekben ismerjük meg a kamaszlányok kínjait, az eltünő szépség , Miranda, központi jelenés a filmben, ami még inkább fokozza az álomszerűséget.
A túra után ahol kaptunk esőt, napsütést egyaránt betértünk Woodend-be, ahol felfedeztük a helyi sörözőt, ahol készítették is a sört. Azt hiszem, mindig fogunk okot találni egy piknikre a Hanging Rocknál.