"Még mindig az otthonom, Ausztrália" II.

A művek, amiket választottam, azon túl hogy jónak tartom őket, megfelelnek annak a kritériumnak, hogy nincsenek üveg mögött, így sajnos a fotók kimaradtak a kiállítási helyzetjelentésből. Sajnos még így sem minden kép olyan amilyen lehetne, mert a fényképezőgépemet meg kell javítattni - remélem hamarosan találok egy Kodak szervízt. Elég a  magyarázkodásból úgyhogy folyt. köv a My life szakaszából a kiállításnak:

Jack Bekk, Craig Cometa, David Marpoodin, Gary Namponan:Ku’(Camp dogs)

Észak Queensland-ben él Arunkun nép/nemzetség akika az aboriginal lakóhelyeken falkákban élő kutyákat hívják így. A návválasztás azt is jelenti, hogy mivel ezek a kutyák senkihey sem tartoznak, így mindenki a magáénak lrzi őket, és a kulönböző nemzetságekhez tartozó művészek együtt dolgozhatnak.

Ron Hurley: Gilbert bowled  Bradman (1989) 

Eddie Gilbert volt Queensland első aboriginal gyors krikett dobója, aki 1931-ben játszott Donald Bradman, az akkor már legendás legjobb ütő játékossal. Erre a meccsre emlékezik vissza a festményén Hurley, és a két tehetséges játékos eltérő karrierjére. Bradman mint minden idők legjobb ütő játékosa van számon tartva, míg Gilbert 1931-ben visszavonult, mert nem volt jó állapotban, és alkoholizmus, mentális problémák miatt egy elmegyógyintézetben hunyt el. Gilbert egy volt az "Elveszett Generáció"-ból, aki 3 évesen egy tanyára került, fehér családhoz. Nem volt egyedül derékbatört életével, valós hátország nélkül, sehova sem tartozóként.

Richard Bell: Scratch an Aussie (2008) 

Richard Bell mindig olyan témákat feszeget műveivel, ami tabunak számít a jelenlegi társadalomban, ahogy a jelenlegi videó  az ausztrál társadalomban élő látens rasszizmussal foglalkozik. Gary Foley, aboriginal mozgalmár, egyik alapítója az Aboriginal Sátor Parlamentnek Canberrában (1972), aki mint Freud beszélget "árja" ausztrál fiatalokkal. Elhangzanak aboriginal viccek, asszociációk, de elég laza a hangulat, nem nyomja le a viccek rasszizmusa sem. Ugyan a cigányság eredete más Magyarországon, jelenlegi helyzetük az aboriginalokhoz hasonló társadalmi szempontból illetve ők is a rasszizmus fő célpontjai, de ilyen viccparádéhoz nem tudom mikor jutunk el.

My Country rész elég sok hagyományos technikát vonultatott fel - ami annyira valljuk be nem izgatott fel - , és a falon pedig nehezen reprodukálható - egy folyosószerű kiállítótérben -  patchwork volt több munkából, így ebből a részből csak egy szerepel, íme:

Megan Cope: Fluid Terrain (2012) 

Cope 1940-es években készült katonai térképen helyezte el a ma már eltűnt aboriginal helyneveket, amivel Brisbane aboriginal örökségét mutatja meg. A címben szereplő folyékonyság arra utal,  hogy Cope  a tengerszint alá helyezett egyes területeket, amit elönthet a víz ha megemelkedik a vízszint, így az hogy mi látszik a térképen vagy milyen név szerepel folyamatos mozgásban van, nem állandó, nem befolyásolható, akárcsak az aboriginal és európai nevek eltűnése vagy megjelenése.

Számomra a legizgalmasabb a  My history rész volt, mert nagyon tanulságos volt látni az egyes művészek önreflexióját, saját családjáról, múltjáról, és mit tett ebbúl láthatóvá. Nem minden mű személyes , de minden művész aboriginal származású, így egy általános jelenség megállapítása is saját élménnyé válhat.

Vernon Ah Kee: neither pride nor courage (2006) 

Norman Tindale  antropológus bejárta 1938-39-ben Ausztráliát, hogy feltérképezze az addig csak vándorlóként elkönyvelt aboriginalok nemzetségeit és nyelveit. Az ebből készült könyv ma is kiindulópont, noha vitatott sok szempontból, különösen történetfilozófiai szempontból - a fehér ember által írt fekete történet, aki a meginterjúvolt alanyok elmondására tudott csak hagyatkozni. Vándorlásain készített portrékat a művész nagyszüleiről is, aki az antroplógiai fotók mellé berakta a  fiáét - a negyedik generációt.

Rosi Ware: Torres Strait at War (2011), Sea of plenty (2011), Shipwrecks (2011) 

Rosi Ware egy Torres Strait szigeteki textiltervező, aki autodidaktaként fejlesztette hobbiját művészetté.Kétrétegűen használja a textilt, ahol egyrészt megjelenik a repetítiv képregény szerű illusztráció és a felette megjelenő motívum. Így  a Torres Strait at War, ahol a férfiak Ausztrália oldalán harcoltak és a nők voltak otthon, így a táncoló férfiak egy vágyálomként jelennek meg, vagy a Shipwrecks  című dízájn, ahol a hajók és öblök képei felett úszik egy fejvadász portréja.

Dianne Jones: Jones' s picnic (2001)

Dianne Jones saját aboriginal családját helyezte el John Glover: Aborigines dancing at Brighton, Tasmania, 1835. festményének tájában. James Cook és a többi gyarmatosító is a terra nullius elvét foganatosította Ausztrália gyarmatosítása során.  "Terra nullius"  azt jelenti, hogy a föld nem tartozik senkihez, így az aboriginal-ok nem alkalmazhatták saját jogrendszerüket a területeiken, nem adhatták el a földet,. Ez felfogás a korabeli tájképeken is megfigyelhető, ahol a táj általában nagy és kietlen, vagy a helyiek barbár szinten élnek. A terra nullius elve 1992-ben a Mabo ügy vitatta először, aminek a következményeként bizonyos területeket vissza tudtak igényelni az őslakosok.

Archie Moore: On a Mission from God (2012)

A művész egykor létező keresztény missziók templomait készítette el miniatűr formában a Biblia bizonyos könyveiből. A Lost Generation  nem minden esetben került fehér nevelőcsaládhoz, gyakran egy misszión éltek, ahol oktatásban részesítették az aboriginal gyerekeket, illetve dolgozniuk kellett. Ez nem minden esetben volt idilli, erre utal a Moore által választott bibliai idézet: Lk 12: 47: És a mely szolga tudta az õ urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg. A missziók gyakorlatára illetve az átnevelés ideológiai hátterére sok infot ad a Rabbitproof Fence  (2002) cimű film. Törvényi háttere a Félvér törvény (Half-cast act) 1886-ból, ami elszakította a félvér és aboriginal gyerekeket és az volt a cél, hogy a fehérekkel való keveredés során eltűnne az aboriginal vér.

Christopher Pease: Minan Boodjar - Surveying King George Sound 

(after Louis de Sainson "Le havre aux Huitres dans le Port du Roi George 1833)

Christopher Pease francia és Nyoongar ősei (eddig nem említettem egyik művésznél sem, de minden aboriginal egy nemzetséghez tartozik, nem csak úgy általában aboriginalok, ez a megkülönböztetés a tisztelet jele, ahogy mi sem csak kelet-európaiaik vagyunk)  lehetőséget adtak számára, hogy kétfajta örökségét felfedezze. Legtöbb művében 19. századi, Ausztráliát ábrázoló festményeket alkalmaz, mint a fentebbi esetben is, ahol a gyantakeret és Lewis Carroll Fehér Nyúla egészíti azt ki. Pease több munkájában is felhasználja a fehér nyúlat, mint az angol gyarmatosítás jelképét. Az egyik első nem honos állat volt, amit bevezettek és azóta is átkozzák a napot. (ld. Nyulak szigete bejegyzés)

Genevieve Grieves: Picturing the old people (2006-7)  

Grieves egy ösztöndíj keretében dolgozta fel a melbourne-i State Library of Victoria 19. századi aboriginal fényképgyűjteményét. Itt találkozott először ezekkel az antropológiailag beállított képekkel, amiből a mű ötlete alakult. Aboriginal leszármazottakat kért meg, hogy játsszák el a jeleneteket, illetve a hiányzó fehér embert, a rendezőt is látjuk az egyes videók hátterében elvonulni, vagy eljátsszva a kívánt jelenetet.

Fiona Foley: Black velvet (1996)

 Az aboriginal mindennapokban használatos növényi rostokból szőtt táska az alapja Foley művének, melyet a cím és a vulva ősi szimbúluma tesz többértelművé. A fehér telepesek hívták az aboriginal nőket "fekete bársony"-nak és a táskával együtt utal a nők tárgyként való használatára.