Once you've started, you're halfway there

Recently there have been a lot of small breakthroughs in my life. Do not think about big changes; I still have not found a job, just little things as is usual in life. I must learn my proverb for life from the Morse book I am reading at the moment: Initium est dimidium fasti /Once you've started, you're halfway there. Common sense tells us this everyday, but I am a very good procastrinator, so I will 'tattoo this on my mind' anytime I have a desire to push my responsibilities into the far future.

So some good news: I got a portrait of Johann David Ruland from SOTE Archives in Budapest (Thank you again!); Ruland's pharmacy is my little obsession. Since I have not got a job yet, Nora gave me some good advice to start at a charity. So if everything goes well (that is, my referees don't send me up the river without a paddle), I start on Monday in an Oxfam bookshop1 I have already got the Health and Safety Training and Risk Assessment, which were familiar to me owing to my business studies. Today I also received my National Insurance Number which will help my work eligibility. Full steam ahead!

Since I owe to a lot to Morse, I should write a bit about him. I never heard much about him before coming to Oxford, I only saw a few minutes from the TV series which I could not really put into the usual crime stories. As far as I know there was no Hungarian translation of the Morse novels (of which there are 12 or so), but I did a bit of research and found this website, which gives hope that the works of Colin Dexter will be available in Hungarian soon. Colin Dexter is a local celebrity, he often gives speeches in pubs or community houses around Oxford. His hero, E. Morse - whose Christian name has been never revealed during the series - is a middle aged Chief Inspector in Kidlington. It is obvious from the beginning that Morse is not an everyday policeman with his vast knowledge in the humanities. Now I think that the consumption of beer at lunchtime is not so rare...

I have to make little description about the beer he drinks. It is ale always and never lager. Ale is a kind of patriotic beer more common in England, Ireland, Belgium than in any other part of Europe. Ale is sweeter and fermented faster than the lager - which we can buy in Hungary. The other beer type which I had to learn here - and of course tried as well - is cider. It is a fermented apple juice and not as sweet as I thought.

So it turns out that Morse studied at Oxford, but because of a love story he dropped out. This connection explains his knowledge, intelligence, and comfort around the colleges. And his pickiness concerning punctuation. (He is the one who used the so called 'Oxford comma' after intelligence.) All of Morse's cases take place in and around Oxford, so I can imagine all the historical buildings as possible crime scenes.

Finally, I made a 'spy photo' about the caretaker's dog, who was waiting for him in his car. (There is a leak in the washing machine so they came to fix it.) A faithful friend, isn't she?

A festive night

Yesterday we made a short visit to the city of Abingdon which is appr. 8 miles south by bus, so it was an experience travelling through the countryside. The bus driver was kind of adventurous, heading into puddles, balancing on kerbs. So the journey was long and we had to get back home because we had an invitation for the evening.

Abingdon Abbey is the main attraction in Abingdon, because it had monopolised power and wealth in the city for more than 500 years. The Abbey was founded in 650 with 12 monks, and by 1086 he was the biggest landowner in Oxfordshire and Berkshire. Henry I and Henry II gave it the rights to create a lucrative market place, which was created in Abingdon, as opposed to nearby Oxford. The control was in the hand of the Abbey, and it kept all the revenues generated by the flourishing market; no wealth was distributed to the peasantry. In 1327 local townsmen boiled into riot. With the support of students from Oxford, the people of Abingdon attacked the Abbey. The riot was supressed but revolts were against the abbey in 1381 and in 1431. In 1535 the Abbey was investigated by Thomas Cromwell and in 1538 the property and the estates of the abbey were taken over by the crown. Most of the abbey buildings , including the Abbey church and cloisters were destroyed after the Dissolution.

The Dissolution of the Monasteries was a legal and administrative process between 1536 and 1541 by which Henry VIII appropriated the income of the English, Welsh, Irish monasteries, nunneries and friaries. In the case of Abingdon Abbey it meant that literally nearly every stone except the archway was taken away by the crown.

Aaron, who is a historian, lodges in a 16th century homestead north of Oxford invited us for a hare dinner. We had to got off the bus, and go further on a dirt road - withou a torch in pitch black - until the sign of St Frideswide - a local saint - where we found our destination. The 80 year old owner of the house still lives there and joined to our dinner with pleasure. It's really hard to describe the feeling of the layers of centuries in a house where actually people and cats hanging around as normally. It was an amazing night!

Not only for us because the whole city was flowing to the south part of the city to watch the fire works. On the 5th of November and it seems so that throughout the whole week the Guy Fawkes Night is celebrated with such spectaculars everywhere in England. Guy or Guido Fawkes was a member of a catholic conspiracy against the Protestant King , James I. In 1605 they planned to blow up the House of Parliament, but the Gunpowder Plot was unveiled before anything could have happened. They were sentenced to be hanged, drawn and quartered. On the 5th of November when the conspiracy was discovered, the people of Lonmdon were encouraged to celebrate the survival of the king. This tradition persists across to UK until today. Probably it does not mean the overall loyalty of the British people rather "circus and bread" like anywhere. It has only just occurred to me that one of Poirot's misteries happened on that night. If you have not read it, Murder in the Mews shows a typical Guy Fwakes night for the European lay people.

Source: John Wilks: Walks into History, Oxfordshire. 2001

Grandpa's Nightshirt

I happened to find this advertisment in a magazine. The picture and the price of the nightshirt is very attractive, although the nightcap is a bit disturbing. It reminds me of The Christmas Carol by Charles Dickens, especially its protagonist, Scrooge. Since my memories base only on the Disney version of the story, I had to ask Leigh to give a short summary of the Victorian tale. If there are others apart from me who missed reading this piece of literature, they can follow up through the Gutenberg Project. You can enjoy the first edition of the novel from the 19 December 1843. The book was illustrated by John Leech's hand-coloured and black and white wood engravings.

Ebeneezer Scrooge was mean with money and people. On Christmas Eve he was visited by three ghosts. The first ghost was the Ghost of Christmas Past, who shows him when he was happy with his deceased wife. The second ghost was the Ghost of Christmas Present, who shows his assistant' poor family, who suffers because of the lack of his support. The third ghost was the Christmas Yet to Come, who projects him the future where everyone will celebrate his death. On Christmas Day he wakes up and he spends most of his money on Christmas presents, especially for Tiny Tim, the crippled son of his assistant. The story was adapted to stage, and film as well, so we can find an easier way the refresh our memories before Christmas.

Oxford Canal Walks

Eastern flavour on a housboat's roof

Before I go back to the city guide, I have to tell you that I have been looking for a job from the first day since I was here.I sent a couple of resumes out every day, and left my resume or filled in the applications of businesses who were looking for staff. Until now I got only one answer and an offer that still does not mean too much. I went to a coffee booth at the train station in the last two days but no one has mentioned a contract or anything yet. It would not bother me if there were not that Worker Registration Scheme what means that I have to register with a form and send my passport somewhere up north. It only bothers me because I want to spend the Christmas at home, although who knows, probably the burocracy here is the same as in Germany...

The canal through one of the hundreds of bridges

Anyway, I shouldn't worry about little things, because everything here is going perfectly otherwise. I went to the Newcomers' Club, which is for the homesitting wives of temporary Oxford scholars. I had to throw my perceptions away since every organizer were very supporting and friendly, and not at all snobby, and the other newcomers were as shocked as me. Only the mums had constant activities without being lonely, so I really have to think about this opportunity. But if I really think about it the fruit of this thought would be tangible only when we leave Oxford. I have to forget it as a way to be occupied at the Newcomers' Club.

The "ancient Celtic wayside cross"

One of the nice organizers lead a walk the day so I joined in an easy walk. Leigh and me have already strolled along the Oxford Canal in the direction of Wolvercote, a village on the northern limits of the city. It was amazing to see the houseboats, how people de facto live on the boats. There are powerpoints alongside the canal, but I cannot imagine that there is enough room and it is environmentally friendly to have a washing machine on the boat. Nearly all the housboats are personalized with names, painted decorations or plants grown on the roof. We also found a stone which is described by Leigh as a wayside cross from celtic times. The Oxford Canal was built at the end of the 18th century to give a direct connection to the Thames because of the growing industrialisation in the area (Midlands).

The lock at Wolvercote

Radcliffe Revisited

The title of today's entry is a bit misleading, although I just tried to be fancy. I prepared before I came here so I read the book of Evelyn Waugh: Brideshead Revisited. I do not know that the nostalgia after the decaying English nobility really showed me a lot about Oxford. Although, I get to know a lot about the student life in the 1920's which was not that different from today. So I came here knowing that Sebastian Flyte was wreaking drunken havoc in the Old Quad - or something like that. We live on Iffley Rd, about a twenty-minute walk from the city centre, in a nice area. Until now I was walking up and down in the city but there are still a lot colleges and churches to discover. But I have to start somewhere so I will start at the Radcliffe Camera.

John Radcliffe (1652-1714) became Doctor of Medicine in Oxford, then he went to London, where he became soon the physician of William III. His property became a Trust after his death, and it was spent on a number of Oxford facilities like the Radcliffe Camera, which is a "chamber" for a library devoted to the sciences (above). The building is the first example of a circular library in England. It was built in the Neo-Palladian style, which is the very English Baroque architecture.

Another building erected from the Radcliffe Trust is the Radcliffe Observatory. It is a bit north of the city center, at present besides a big excavation and archaeological site. It is a copy of the antique building of the Tower of the Winds in Athens - as it was my first impression.

Búcsú - első felvonás

Az egyik világítótoronynál dolgozó kakadu

Már lassan két hete otthon vagyok, de nehezen találom a helyem. Ennek az is lehet az oka, hogy még nem zártam le ausztráliai tartozkódásom történetét. Nehéz lesz, de legalább az eseményeket leírom, ha nem is summázok semmit - legalábbis ma. Utolsó hétvégén elmentünk az úgynevezett Nagy Óceáni Útra (The Great Ocean Road). A wikipedia szerint 243 km-es az út és a melbourne-i öböltől nyugatra húzódik, Torquay és Warrnambol között. Apropó, Torquay, most már mindig a Fawlty Towers (Wacak Szálló?) Mrs. Richards-ja fog eszembe jutni. Szóval anglománia minden mennyiségben !A Nagy Óceáni Út jelentősége több okból is adódik. Egészen az út megépüléséig (1919-1932) nem lehetett rövid idő alatt más módon eljutni Nyugatról Melbourne, csak tengeri úton - a szárazföldön belül jóval hosszabb az út. Az első világháború után kezdték építettni 3000 veterán katonával - jó munkalehetőség - az elesett ek emlékére. Az építők nevét őrzi minden egyes patak, vízfolyás és árok.

A Great Ocean Road legnagyobb látványossága a 12 apostol. Ez a 12 vagy 7 inkább - egy része felszín alatt, egy része pedig tovább erodálódott - mészkő szikla a tenger és a szél erodáló tevékenységének a következménye. Eredetileg a Koca és a Malacok volt a képződmények neve de a 12 apostolt méltóbbnak tartották. Azt hittem semmi különös, de tényleg gyönyörű hely. Ez ihlette meg az indiaiak csoportját, akik különböző hősi illetve csoportos pózokban fotozták egymást a sziklákkal a háttérben.

Utunk során két világítótornyot megnéztünk, melyek az út megépültéig jelentős - napi 80 hajó - forgalmat irányítottak. Az egyikben egy vén tengeri medvével ( old salty see dog) is találkoztunk, aki egészen 1994-ig aktív volt az utolsó működő világítótoronyban. A világítótorony felügyelője és családja mindig gyönyörű házban lakott, így szerencsére Point Lonsdale-en az egykori lighthouse keeper-házában szálltunk meg.

Wedding, wombat

Igen, valóban, augusztus 22-én összeházasodtunk bizánci ritus szerint. Minden nagyon szép volt, jó volt, de olyan mintha egy pillanat lett volna. Szerencsére készültek képek, úgyhogy felfrissithetem az emlékeket, akik pedig otthonról sajnos nem voltak jelen, így kapnak egy kis hangulatot. Ígérem bepótoljuk jövő nyáron otthon is! Egy kép a lányszöktetésről, és a többi kép címe. A gyönyörű képek Balázsnak köszönhetőek, aki a tökéletesenél is jobb munkát végzett. (Akit érdekelne itt Melbourne-ben, ott megtalálja.)

Két nappal később pedig valóra vált az amire azóta vártam mióta itt vagyok: találkoztam egy aktív wombattal a healesville-i vadasparkban. Mnden nap van egy rendes napi rend, amikor személyesn lehet találkozni az ausztrál vadvilággal - szóval csak a megadott időpontban bukannak elő - egy kis nassnak köszönhetően- , egyébként alszanak. Igy találkoztam Florence-szal a wombattal. Szerintem nagyon helyes, de végig ropogtatott, nemesebb a profilja csak tele van a szája. A wombatok éjszaka aktívak - felásnak egy egész kertet egy éjszaka alatt, nappal pedig pihennek, szóval megtiszteltetés volt tőle hogy pihenését miattunk megszakította.Nem zsírpárnáktól ilyen kerek, hanem igaz body-builder. Remélem még lesz időm irni a többi állatról i akivel találkoztam, kezet fogtam, de sajnos már csak egy hét van hátra az egy évből, amit még próbálok kihasználni. Lesz miről írni még utána is.

Nyulak Szigete

Ausztrália a Nyúlak Szigete. Sok más dologhoz hasonlóan az angolok otthon akarták magukat érezni, így Thomas Austin 1859-ben hozott néhány nyulat hogy legyen mire vadásznia a farmján Victoriában. Csak azzal nem számolt hogy a szintén betelepített rókákon kivül senki más nem vadászik a nyúlakra. Így szinte egész Ausztráliában megtalálhatóak a betelepített állatok és növények veszélyeztetve az őshonosokat. kb 500 méteres bekötő úton átlagosan 5 nyúl keresztezi az utamat hazáig. De azért még nem láttam a képen láthatóhoz hasonló jelenetet.

A nyúlak örök szemtelenségét példázza a virágoskertben lekapott nyúl.

Freemantle

Múlt héten a királynő szülinapja után - how bizarre - Perth-ben tölthettünk a hét nagyobbik részét. Ennek apropója a Terra Asutralis konferencia volt, amin Leigh is részt vett mint előadó, én pedig mint hallgató. Annyi minden történt ez alatt az öt nap alatt hogy nehéz lesz mindent észbe tartani és egyúttal fel is jegyezni.

Perth Ausztrália negyedik legnagyobb városa 1, 5 millió lakossal. Western Asutralia fővárosa, de az arányokat tekintve ez azt jelenti hogy a WA 2 millió lakosából 1, 5 Perth-ben lakik. Szóval nem kisváros, habitusában mégis inkább ahhoz hasonló.

Első utunk Freemantle-ba vezetett , ami Perth kikötője volt a kezdetek óta - 1829-ben alapították Perth-t. Ez kb 20 percre van vonattal a belvárostól. A kikötőből a Swan folyó felduzzadt torkolatán át szállították kisebb csónakokban a szállítmányokat, mivel nagyobb hajó nem tudott közlekedni a folyó partján levő hatalmas szikla képződmények miatt. C.Y.O. Connor, egy ír mérnök oldotta meg a kikötő problémáját, aminek az lett a következménye hogy az addig édesvízű folyó a tengerből kezdett folyni. Szintén neki köszönhető a Perth feletti víztároló ahonnan az aranymezőkre lehetett pumpálni a vizet. Korábban vízhiány miatt sokan szomjan haltak aranyásás közben - és persze aranymosásról szó sem lehetett.

Freemantle-ban található a hajózási múzeum illetve a hajóroncs galéria. A hajóroncs galériában van kiállítva az 1970-es években feltárt Batavia hajóroncsa. Ez különösen kiemelten érdekelte Leigh-t mivel a Batavia populáris felhasználásáról tartotta az előadását. A Batavia története sokféle szempontból is érdekes.

A Batavia a Kelet-Indiai Társaság vagy itt VOC (Verenigte Ostindische Companije) 1628-ban épült hajója mely Kelet-India felé vette útját Pelsaert kapitány vezetése alatt. Fűszerek beszerzése volta fő cél, így elegendő arany és ezüst volt a hajón. A hajó vezetői közé tartozott Torrentius és Cornelius - akik valószinűleg eretnek vallási nézeteik miatt menekültek Amszetrdamból -, összesen pedig 300 utas volt a ahjón, nők gyerekek egyránt. Fokvárost elhagyva Torrentius és Cornelius lázadást keltett a hajón és elirányította a hajót tervezett céljától, hogy egy királyságot alapítva menedéket leljenek. A hajó hajótörést szenvedett Beacon Island-en ami Western Australia partjainál fekszik, majd Pelasert kapitány néhány fő legénységgel Batavia (mai Jakarta) felé vette utkát egy kevesebb mint 10 méteres hajóval. Pelsaert naplója szerint ekkor kezdödőtt Cornelius és Torrentius vérengzése, asszonyok megerőszakolása vagy a lehetséges ellenfeleként kirakták víztele szigeten vízet keresni. Mire Pelsaert vissaztért igencsak megfogyatkozott a túlélők száűma, így vésztörvényszék keretében azonnal kivégezte a felkelőket és vérengzőket. Az hogy mi történt pontosan Pelsaert naplójából ismerjük csak. Igy alakulhatott kia az a ma népszerű elképzelés WA-ban hogy a hajótöröttek között többen eljutottak Western Australiába és az aboriginalokkal együtt éltek. Ma ott tart a kutatás, hogy az itteni aboriginalok DNS-t vizsgálják, különösen az Ellis van-Creveld szindróma kromoszóma rendellenességet keresik, mint holland kapcsolatot. Persze ez azt bizonyitaná: 1 a fehérek "mindig"is itt voltak, 2. a hollandok előbb mint az angolok.

A hajót 1976-ban tengeri régészek találták meg majd bonyolult több éves áztatás, etanolos kezelés után lett kiállítva.

A Freemantle-i börtön 1855-ben épült, és egészen 1991-ig üzemelt. Ma múzeumként működik. Csak egy érdekességet emelnék ki: a börtön bezárása előtt két kreativ rabnak megengedték terápiás bucsúként hogy kifessék cellájukat illetve az aboriginal festő az aboriginal rabok udvarát is kifesthette.

Donnybrook

Donnybrookról Olija és Silvano mesélt egy vasárnapi kirándulásuk után. Egy szabad szerdámon kb 30 perc alatt értünk oda Doreen-ből. Melbourne-től pedig 34 km-re fekszik ha autópályáról közelíti meg valaki. De még müködő vonatállomása is van.

A gyógyforrást akartuk megnézni, mivel nagyon különösnek tűnt a leírás alapján.

A gyógyforrást George Sattler egy német emigráns kezdte propagálni és egy barbecue és pihenő parkor alakított ki körülötte a THE AGE szerint. A nem messze levő Kal Kallo nevű helységbe nem jutottunk el, amiből ma már csak a pub van meg, de frissebb információink vannak Donnybrookról mint az Age-nek.

A forrás területét a makedón közösség vette meg és egy makedón ortodox templomot építenek néhány szerzetes társaságában. Mi ugyan a birkákon, pávákon és macskákon kivül egy élő lelketnem láttunk, és félbemaradt 9 osztású templomával és egy tucat barbecue kunyhójával Stalker Zónájában éreztük magunkat. A forrást is "hagiografálták" egy odaillő ikon révén. A barbecue kunyhókon kivül van egy rendezvényközpontja - na jó kicsit túlzás ez a név - illetve több játszótere, focipályája és saját kakadui. Van már egy kisebb temploma, ami mellett egy kis bodéban vasárnaponként makedón szent képeket, illetve egyéb relikviákat lehet kapni.

Williamstown

Tudom , hogy már megint szinte hónapok teltek el utolsó bejegyzésem óta, de próbáltam a szabad időmet a historiográfiai fejezetre fordítani, ami igy már draft formátumban kész - azaz még nincs teljsen kész... De röviden summázom kirándulásainkat az eltelt időben. Kezdem Williamstownnal.

Williamstown Melbourne egy suburbje, ahov

a kb 40 perces vonatúttal eljuthat az ember. A melbo

urne-i öbölnek a nyugati partján fekszik, így kitünő ellenörzőpont a Hobson öbölben. Williamstown különösen az 1850-es évek aranyláza idején fejlődött ki nagyobb településsé, amit a hadi tengerészet jelenlétének is köszönhetett. 1855-ben a krími háború miatt felépült a Gellibrand erőd

- a lehetséges orosz támadás ellen, amit ma is gyakor

lati képzésre használ a katonaság. A fegyencek azért itt is j

elen voltak , akik különösen a helyi bluestone felszíni bányászatában voltak foglalkoztatva.

Nem messze az erődtől magasodik a Time Ball Tower (épült 1849), ami alapján a hajósok beállították kronométereiket. Ez azt jelentette hogy egy hatalmas kőgolyót délután egy órakor minden nap leengedtek. Ez is a helyi bluestoneból épült.

Ahogy elhagytuk a katonai végét Williamstownnak, az aranyláz idején felépült kikötői rész felé tartottunk. A fő utca és a kikötő között egy szép árnyékos park fekszik, amihez hasonlót Freemantle-ben is megfigyelhettünk - mint városszerkezeti érdekesség.

Kirándulásainkat Williamstownban egy fish & chips bárban fejeztük be, de a napot Márta, Balázs, Melinda és Adam otthonában egy igen hosszúra és vidámra nyúlt estében.

A Westfield sztori

A business management alapjai parabolákra és sikertörténetekre alapulnak. A parabolák, vagy példatörténetek üzleti stratégiákat, módszereket vagy épp gyakori hibákat mutatnak be, melyeket könnyű felidézni erős képiségük miatt. A sikertörténetek olyanok mint a tündérmesék, mivel újra és újra mesélve a hallgató elhiszi, hogy vele is megtlörténhet a csoda és megtalálja a gap-et amit be kell tölteni a piacon.
Ha megtudja valaki a tanárok közül hogy magyar vagyok, mindig Frank Lowy ausztrál-izraeli üzletember történetét mesélik el. A füleki születésű Frank Löwy édesapja sosem tért vissza Auschwitzból, ő családja többi tagjával túlélte Budapesten a II. világháborút. 1946-ban Izrael felé vette útját ahol részt vett a függetlenségi háborúban Galileában és Gázában. 1952-ben csatlakozott Ausztráliába emigrált családjához, és házhozszállítással kezdett foglalkozni. 1953-ban megismerkedett egy másik magyar emigránssal John Saunders-sel (szül Schwarz Jenő). Ketten megnyitották 1955-ben Sidney, Blacktown-ban első delicatessenüket, majd megalapították a Westfield Company-t, melynek 129 bevásárló központja ma Ausztráliában , Új Zélandon, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban találhatóak. Az európai olvasókhoz legközelebbi Westfield Londonban nyilt meg tavaly októberben.
Lowy hatalmas bevételéből sokoldalúan fordít és fordított hasznos célokra. Egyik ilyen a Lowy Institute for International POlicy, vagy az ausztrál futball (valódi foci) támogatója, amit különösen megtehet mint a FIFA testületének tagjaként, vagy rákos gyermekeknek épít kórházat.
De Lowy történetét, mint ahogy a többi sikertörténetet sem ezért szeretjük - ezen a tényen az sem változtat hogy Frank Lowy jelenleg Ausztrália leggazdagabb embere. A sikertörténeteket azért mondjuk újra és újra hogy eltanuljuk a siker kucsát, ami Lowy esetében a következők: termékeny partnerség egy hasonló hátterű emigránssal, így egyiküket sem kötötték a hagyományok üzletük fejlesztésénél. (Max, az egyik tanárom , még azt is hozzátette, hogy mindig magyarul beszéltek egymás között, így nem sokan tudtak belelátni üzleti terveikbe.)Hatékony menedzsment és ennek idomítása a körülményekhez sikerének alapelemei. Jill Margo 200-ben megjelent életrajza Frank Lowy: Pushing the Limits meséli el ezt az üzleti management szemponjából is érdekes életutat.
Persze ahol sok billió ausztrál dollárról van szó ott a gyanú is felmerül azok tisztaságával kapcsolatban. Igy került kapcsolatba Lowy a tavaly lemondott Ehud Omert izraeli miniszterelnök korrúpciós ügyeivel. A bíróság végül felmentette a vád alól, mely szerint Olmert személyesen támogatta Lowy-t a Leumi bank privatizálása során.
Ezt a vádat már nem lehet persze semmisé tenni, de jó lenne eltanulni az üzleti stratégiákat Lowy-től - ami persze nem minden téren volt mindig sikeres, de a bevásárló központok tekintetében mindig. Sajnos még egy ideig mindenki többet vásárol , mint amire valójában szüksége van.

Diplomaosztó angolosan

Leigh-nek köszönhetően részt vehettem a melbourne-i egyetem diplomaosztóján. A diplomaosztót itt graduation-nak nevezik, mivel ezután az időpont után hivatalosan is Bachelor, Master vagy Doctor of Philosophy-nak számít. A Wikipedia szerint még sok egyéb neve van ennek az eseménynek: commencement (avatási nap), convocation(gyűlés) or invocation (az istenek segítségül hívása :). A közönség kapott egy kis füzetet amelyben az esemény története, az egyetem címere mellett olvasható a színpadra hívási sorrendben a végzősök neve. A majdnem két óráig tartó ünnepély alatt igy az unatkozó családtagok ismeretlen fiatalokat azomosíthatnak be név szerint.



A melbourne-i egyetem az középkori egyetemek hagyományait követi. Az akadémiai ruha (academic dress) is erre a viszonyra utal, mivel szerzetesi, papu ruhából alakult ki az a köpeny, amit ma miniruha felett viseltek a bölcsészlányok. Az angol, cambridge-i, oxfordi hagyományokat követik minimális változtatásokkal Melbourne-ben. A Melbourne University-n 1855-ben kezdődött meg az oktatás, akkor még csak 16 tanulóval, amiből 4 végzett. A mai ünnepély egy volt a sok közül ahol több mint 150 végzős nevét mondta el a kancellár (chancellor=rektor ha jól értelmezem).



Az egész ünnepély az egyetem vezetőinek és a végzősök ünnepélyes bevonálásval kezdődik. A menet minden résztvevője rangjának illetve végzettségének megfelelő köpenyt visel. Az átlag végzős csak egy elől nyitott fekete kapucnis köpenyt visel, és a köpeny kapucnijának a szélén levő színes csik jelzi azt hogy milyen fakultáson végzett az illető. Ez a köpeny a roba-ból alakult ki , amit a cappa clausa alatt viseltek, igy a formája egy mai poncsóra hasonlít. A végzősők között csak a Phd-sok viselnek kalapot az úgynevezett kerek Tudor sapkát. A menetben hordózza a z udvarmester az egyetem ünnepi jogarát, ami az egyetem külső hatalomtól való függetlenségét szimbolizálja. Ezek után a egy meghívott szónok hasznos tanácsokkal látja el a végzősöket - ebben az esetben azzal, hogy a pénzügyi válság és a klimaváltozás közösségért végzett munka fontosságára hívja fel a figyelmet. Majd ezek után a karok dékánjai felolvassák a kancellárnak egyenként a végzősök nevét, akik egy kézfogás keretében megkapják diplomájukat - ami tényleg középkori diploma kinézetű. (Ebben a pontban egyezik a magyar diplomaosztóval.) Ez nem teljesen igaz mert itt is volt egy felejthető kórus, aki elénekelte a Gauedamus igiturt, amit minden magyar gimnáziumot végzett ember ismer.

A helyszín az egyetem Wilson Hall-ja volt, ami 1956-ban készült el, a korábbi Wilosn Hall helyén ami a régi egyetem épületeihez hasonlóan neogótikus szílusban épült, de 1952-ben leégett. A színpad mögött látható murális műalkotás Az igazság keresése cimet viseli eléggé aufklérista szellemben.

Labour Day

Március második hétfője a Labour Day Victoria államban (nem május elseje, mert itt hamarabb ünnepelték), ami munkaszüneti napnak számít majdnem mindenhol. Az egyetemen nem, a plazaban nem. De ezt még nem tudták a 8 órás munkanapért küzdő kőművesek.
1856. április 21-én az épülő melbourne-i egyetem kőművesei felvonultak az egyetemtől a parlamentig, hogy 8 órás munkanapban egyezzenek meg a munkaadókkal - ami ez esetben az állam volt. Követelésüket elfogadták és ennek örömére május 12-én tartottak egy ünnepi felvonulást. A II. világháború után változtatták meg a dátumot - sajnos azt nem sikerült kinyomoznom miért. A szakszervezetek központi épületében ma is olvasható az emléktábla, ahol ma baloldali eseményeken lehet részt venni. Az egyetlen aktív politikus diákszervezet a baloldali,(nehéz eldönteni hogy kommunista, szocialista vagy egyéb ,az ausztrál 'pinko' szó ezt írja körül) magukat trockistának bélyegzik, az előadások szervezője. Elég sokatmondó címekkel vonzzák a közönséget: lehetséges-e a forradalom Ausztráliában , Oscar Wilde és a meleg elnyomás kezdete. Mindenesetre a Munka Napja munkával telt számomra, lehet hogy mégis el kéne mennem a következő forradalmi előadásra.

Piknik a Hanging Rock-nál

Sajnos utolsó bejegyzésem óta majdnem másfél hónap eltelt, aminek több oka is volt. Február 7-én az 1983-as tűzvész óta a legmohóbb bozóttűz pusztított a környékünkön. Istennek hála, hozzánk nem jutott el, de 20 km-re elpusztított több olyan falut ahol néhány nappal előtte kirándultunk. A biztonsági tűzek miatt még heteken át pernye lepte az autót és füstszag lepte el a környéket. Több száz ember meghalt a tűzben és még többen elvesztették mindenüket. Szerencsére múlt héten végre kitartó esőzés volt - ami itt néhány napot jelentett mindössze - de a további veszély elmúlt. A tűzre való politikai reakciók megosztották az újságírókat. A tévében a tűzvész utáni napon "szenzációs "interjút készítettek a családjukat vagy tulajdonukat elvesztett emberekkel, sokan ezt városi otthonaikból nézték. Azt nem hagyhatom említés nélkül, hogy már az első napokban több 10 millió dollárt adományoztak az emberek a bajba jutottaknak.

Túljutva ezen az időszakon újra kirándulni indultunk, Hanging Rockra, ahol egy éve már tiszteletemet tettem. Hanging Rock kb. 60 km-re fekszik tölünk északra. Woodend helység mellett helyezkedik el, és vele szemben Mt Macedon. A képződmény egy 6 millió éve bekövetkezett láva kiömlés eredménye, ami dugószerűen benn maradt a vulkán torkában és körülötte. Angolul mamelon a neve az ilyenfajta képződménynek, magyarul talán a dagadókúp fedi ezt a jelenséget. Mivel a láva magas szénsavtartalmú volt, így az esővízzel kölcsönhatásba lépve erodálódott és jellegzetes formák alakultak ki a Hanging Rock-nál. Hasonló összetételű közet csak Skandináviában van , így érthető módon solvsbergite-nek nevezik. A Hanging Rock név arra utal, hogy egy szikla mintegy fennakadt két másik között és szinte alátámasztás nélkül függ a föld felett. Több hanging rock is van, de a legnagyobbat nevezk H. R.-nek. Egyéb ennél sokkal romantikusabb elnevezései vannak a különböző szikláknak és helyeknek: Vámpír Szikla, Kalkutta Fekete Gödre, Kápolna, stb.
Népszerű kiránduló hely volt már a 19. században, majd a századforduló után lóversenypályát is kialakítottak mellette, ami még több embert vonzott ide. A legnagyobb vonzóerőt a misztikum jelenti, amit Joan Lindsay 1967-es regénye hozott meg a helynek, a Picnic at the Hanging Rock. Az ál-dokumentumregény egy magán lányiskola Valentin napi kirándulásával kezdődik 1900-ban. Sajnos, a piknik elég rosszul sikerült, mert egy tanárnő és több diák nyomtalanul eltűnnek, és csak egyiküket találják meg egy héttel később. A tragédia tovább gyűrűzik az iskolába, van aki kiugrik az ablakon, az igazgatónő a flaskához fordul. Maga a regény élvezetesen van megírva, Lindsay úgy jellemzi az alkotófolyamatot "álomban irtam. Mikor felkeltem mint egy film pergett előttem le a történet." Azóta is sokan keresik a misztikumot - én is - és tényleg nem nehéz eltévedni a sziklák között. A regényből 1975-ben Peter Weir készített egy filmet, amit kb egy éve levetített a Duna tv egy kései órán. Peter Weir ekkor még Ausztráliában dolgozott, az otthon is ismert filmjeit azonban már Hollywoodban készítette: Holt Költők Társasága, Truman Show etc. A film elég lassan építi fel a hangulatot, vagy csak úgy éjfél felé tűnt annak, mindenesetre, a pánsíp mint aláfestőzene alaposan ki lett aknázva a filmben. A tmoszférikus jelenetekben ismerjük meg a kamaszlányok kínjait, az eltünő szépség , Miranda, központi jelenés a filmben, ami még inkább fokozza az álomszerűséget.
A túra után ahol kaptunk esőt, napsütést egyaránt betértünk Woodend-be, ahol felfedeztük a helyi sörözőt, ahol készítették is a sört. Azt hiszem, mindig fogunk okot találni egy piknikre a Hanging Rocknál.

Vízhelyzet

Most hogy 40 celsius fok felé közelít a hőmérő higanyszála, tényleg muszáj irnom az ausztráliai vízhelyzetről. Ausztrália nagyon száraz kontinens, így központi kérdés az, hogyan bánik a vízzel különösen a száraz hónapokban - ami az utóbbi időben száraz évekre nyúlt a globális felmelegedés miatt. Melbourne folyója a Yarra, amelynek mentén víztározókat (=reservoir) alakítottak ki, ami a város vízellátását fedezi. Az elvileg esős hónapokat kővetően ősz végén nagyon alacsonyan állt a víz a gátaknál, így novemberben a victoriai kormány 155 liter/fő elérendő célt tűzte ki a lakosságnak.

Egy kenustég vízszintjelzője a Yarrán

A kormány honlapja szerint a háztartási vízfogyasztás felét a fürdoszobai teszi ki, 22 %-t a mosás, 19%-t a kert, és mindössze 8%-t a konyhai tevékenységek. A legjobban a fürdőszobai tevékenységekből lehet lefaragni, így a TV november óta csepegteti a közérdekű közleményt: 4 perc zuhanyozás (ez már régebben is javasolva volt, egy ilyen homokórával zuhanyzom én is), víztakarékos zuhanyrózsa használatával egybekötve, csap elzárva fogmosás közben, illetve a mosogatógépbe rakás előtt nem szabad öblíteni. Az évszakhoz igazodó vízfogyasztási tényleges előírások 1 és 4 közötti skálán mozognak, ami fokozatosan szigorodik. Jelenleg a 3a fokozat van életben , ami a következő előírásokat tartalmazza: slaggal csak reggel 6 és 8 között lehet locsolni, az automata csöpögtető rendszert éjfél és 2 között lehet használni, este csak a kijelölt napokon lehet locsolni (attól függ hogy páros vagy páratlan a házszám). Autót csak 70 literre akkreditált autómosónál illetve otthon egy vödör vízzel lehet elvégezni. (Én 2 kisméretű vödröt használtam fel, mivel múlt héten homokvihar volt és úgy nézett ki az autó mint Párizs -Dakar után.) Otthoni medencét nem lehet újra tölteni (Ez általában is igaz, mert engedélyt kell kérni hozzá.) És persze a járdát sem szabad locsolni, mint otthon.

Az medencéket letakarják víztakarékosságból (és elvileg ugrálni sem ajánlott...)

A 155 litert fejenként elérni nem nehéz, ha valakinek kertje van - állítja az ellenzéki szóvívő asszony, Louise Asher. (A2, January 24 2009) Ugyan ő újrahasznosított vízet (greywater) használ kertjében, de nem tartja jónak a 155 liter maximumot. Victoria az úgynevezett Kertes Állam (Garden State) és attól tart, hogy így elveszíti ezt a jellemzőjét Victoria és Melbourne. Mivel jobb ötlete neki sincsen, nekik is muszáj lesz egy víztartályt beállítania. A víztartályok az ausztrál tájkép része, manapság már műanyagból készülnek, és a kerti locsolásra használják a vízet. (A monumentális-melodramatikus Australia című filmben is hangsúlyos szerepet tölt be.)De mára én is megyek és kihasználom a 4 perces zuhanyidőt!

További olvasnivaló:
http://www.ourwater.vic.gov.au/

Banksy Melbourne-ben

A graffitis bejegyzésemben említettem, hogy Banksy is járt itt. Azóta kinyomoztam hogy ez 2003-ban történt. A Flinders Lane-en számtalanszor végig mentem, de valami mást képzeltem, semmiképpen nem ezt ha graffitire gondolok - a plasztiklemezes védettségre utalok ez esetben. Nem sokkal azután, hogy a fotót készítettem ezüstfestékkel leöntötték, ami teljesen tönkre tette a graffitit. Talán a plasztiklemez inkább vonzotta a vandalizmust. (Ami elég meglepő, mivel közvetlenül a sikátorral szemben van a melbourne-i rendőrség.)
A védettség tulajdonítható annak , hogy a graffiti is piaci áruvá vált, divatos is gyűjteni, a Sotheby's aukcióján a kisebb művek - vásznon - 30-50 ezer fontért kelnek el, a falfestmények 100 -200 ezer fontért.

További műveket hagyott látogatása után a Chapel Streetre nézve , ami egy "funky" utca, tele divatboltokkal, vintage boltokkal, és antikvitással - minden ami antik.
Banksy egy álnév, személyiségét rejti továbbra is, ahogy könyvében írja: Nobody ever listened to me until they didn't know who I was. Először nem graffitijei miatt hallottam róla 2005-ben, hanem, mert több nagy new yorki és londoni múzeumba"berejtette" műveit a klasszikus művek közé - falfestmény a bevásárlókocsis ősemberről, vagy a Warhol Cambell levesén alapuló Tesco Tomato Soup. Némelyik egy héten át ott volt - ami múzeumi tapasztalatom alapján több mint elgondolkodtató - némelyik csak néhány órát. Banksynek két üzenete van ezekkel az akcióival: "Become good at cheating and you never need to become good at anything else." illetve "The Art we look at is made by only a select few. A small group create, promote, purchase, exhibit and decide the success of Art. Only a few hundred people in the world have any real say. When you go to an Art gallery you are simply a tourist looking at the trophy cabinet of a few millionaires." De akárcsak a többiek, Banksy sem kerülheti ezt ki úgy tűnik, ahogy a számok mutatják.Végül egy graffiti Melbourneből, tanúsítva Warhol megunhatatlanságát - a graffitisek között legalábbis.
Az idézetek: Banksy: Wall and Piece. Century 2005

Gyömbérsör

Régi vágyam volt gyömbérsört inni, ami tavaly januárban vált valóra. A gyömbérsör nem azonos a ginger ale-vel, jóval erősebb gyömbér íze van, illetve erjesztett gyömbért tartalmaz az eredeti. Azóta is ha tehetem gyömbérsört iszom - ha nem ihatok alkoholt éppen. Bár a gyömbérsörnek van alkoholos változata, az erjesztés során akár 11%-os alkoholtartalmat is elérhet, én az üdítőt próbáltam csak ki. (Ezúton kérem azt akire vonatkozik, hogy az Osterbrau sörözőbe nézzen le, mert ott állítólag kapható alkoholos gyömbérsör - persze nem az angol fajta.) Szóval ezt roppant angol dolognak tartottam, már nem tudom melyik angol regényben ittak ezt állandóan a szereplők, de íme egy tasmán gyömbérsör, amit ugyanott készítenek ahol a Cascade sört Hobart-ban.
A Moscow Mule vagy Moszkvai Öszvér egy koktél, amit vodkából, gyömbérsörből és lime-ból kevernek ki. A wikipedia szerint John G. Martin találta ki 1941-ben , de igazán népszerű az 50-es években lett Hollywoodban. Egy változata whisky-vel készül vodka helyett - Három Lábú Öszvér. Azt isszák az egyik könyvben amit épp olvasok, de nem tudom melyikben - Ten Little Niggers vagy a Black Dahlia. Talán inkább az utóbbiban.

Szilveszter

A 2009-et Leigh egy Londonban élő IT-s barátjával és barátaival vártuk meg a Crown Casino komplexumban. A Crown a legnagyobb szerencsejáték központ a déli féltekén. 1997-ben nyitotta meg a kapuit mostani helyén a város szívében, a Yarra folyó partján. A hotel a folyóra nézett és a másik partra, amiről az új gépemmel panoráma képet próbáltam készíteni.
A kaszínót szinte minden bevándorló kipróbálja/kipróbálta, osztálytársam Abhisek már nem megy a közelébe, mert minden pénzét elvesztette egy éve és csak az adósságait fizette utána. Amikor megnyílt, katéterrel jöttek Ázsiából a játékosok hogy több napon át tudjanak játszani, anélkül , hogy elhagynák az asztalt. A wikipedia szerint napi 200 ezer látogatója van. A kompleumban természetesen a szállodán és a kaszinón kivül éttermek, luxus boltok , bálterem is található.
A buli igazi ozzi volt olyan értelemben, hogy az egyik srácról kiderült hogy Bosznia-Hercegovinából jött amikor 4 éves volt - tehát még a volt Jugoszláviából, a házigazda papája és mamája akik szintén ott voltak a bulin Máltáról jöttek.


Elsején sétáltattuk a kutyákat az építkezési övezetben , de még a mezőkön, és egy egész kenguru mobbal sikerült találkoznunk. A hímek mindig megállnak, feállnak és figyelnek, hogy mit csinálunk. Némelyik nagyobb mint én...